Szavalóverseny az IKSzT galériás termében


2015. április 10-én az IKSzT galériás termében huszonöt iskolás részvételével zajlott a Csikné Bányai Mária könyvtáros által szervezett Költészet napi szavalóverseny.

Esemény időpontja: 2015.04.15
2015-04-16

2015. április 10-én az IKSzT galériás termében huszonöt iskolás részvételével
zajlott a Csikné Bányai Mária könyvtáros által szervezett Költészet napi
szavalóverseny.

Az egyik oldalon ünneplőbe öltözött szereplők vártak izgalommal a fellépésre, a
másik oldalon János Zoltán iskolaigazgató és szülők, nagyszülők, testvérek
gyülekeztek.

A verseny előtt Dr. Tóthné Udud Teréz az Illyés Gyula Megyei Könyvtár könyvtárosa József Attila Születésnapomra című versét mutatta be Latinovics Zoltán előadásában, majd a vershez kapcsolódva érdekes epizódokat tárt elénk.

Ez a vers ajándék volt saját magától utolsó születésnapjára, hiszen a
harmincharmadikat már nem érte meg.

1948-ban posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjat kapott.

A magyar Költészet napját először 1964-ben tartották.
Láttuk ennek a rendezvény sorozatnak a plakátját is, mely Ferenczi Noémi gobelin képe alapján készült Múzsa felirattal és az 1905-1937-es szám utalt József Attilára.

A költőről rengeteg szobor és emlékmű mellett egy kisbolygó is megemlékezik. Az ő nevét viseli a 39971-es kisbolygó, amelyet 1998-ban talált meg az égbolton az akkor még egyetemista Sárneczky Krisztián és Kiss László.

Érdekesség, hogy a költészet világnapját csak 1999 óta ünnepeljük, ennek
időpontja a tavaszi napforduló, március 21.

A versek meghallgatása után a zsűri tagjai: Dr Tóthné Udud Teréz, Vaskó Jánosné és Csikné Bányai Mária döntése alapján osztották ki a díjakat.

Alsó tagozat:
különdíjas Greifenstein Janka 2. osztály
első helyezett Gazdag Márk 4. osztály
második helyezett Pesti Zsombor 1. osztály
harmadik helyezett Mendi Alexandra 3.osztály

Felső tagozat:
különdíjas Baksai Péter 6. Osztály
első helyezett Németh Gréta 8. Osztály
második helyezett Dundics Daniella 8.osztály
harmadik helyezett Sára Beatrix 7. Osztály

Versenyen kívül fellépett Kimiti Józsefné, Simon István Hóvirágok című versével.

Amíg a zsűri tanácskozott, a versenyzőket üdítő és szendvics várta a megterített asztalon.