Az iskola kulturális bemutatója
Esemény időpontja: 2018.02.16
2018-02-15
Az iskola minden tanulójára kiterjedő kulturális műsor jeleneteket, verses-zenés-táncos bemutatókat jelenített meg a közönség szórakoztatására.
A rendezvény harmadik éve szerepel az iskola éves munkatervében, és az osztályfőnökök segítségével minden osztály külön „produkcióval” készült.
Az elsősök „Rémusz bácsi meséit” idézték, felkészítőjük Horváth Jánosné, a másodikosok „Tűztáncát” Pálfiné Áment Ágnes rendezte, a harmadik osztály Rónai Angyalka segítségével a „Miért szeretnék felnőtt lenni” és a „Soványító palacsinta” című jeleneteket mutatta be.
A negyedikesek „Esernyőtáncát” Tóth Ferencné tanította be.
Az ötödikesektől „Móra Ferenc: Hegedű” és „Nógrádi Gábor: Denevér” című verseit hallottuk. Osztályfőnökük Markó Ágnes.
A hatodikosok mozgásos összeállításait Bierer Zoltán alkotta „Tornaóra” és „Labdarugó EB 2016” címmel.
A hetedikesek számára Szűcs István dolgozta fel a „Ludas Matyit”, a nyolcadik osztály „Poharas táncát” Falkai Gyuláné segítette.
A színvonalas műsorszámokat a közönség lelkes tapssal jutalmazta.
Belépődíj csak a felnőtteknek volt.
A produkciók jelmezei a szülők segítségével készültek.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden
















