Megemlékezés a Bartal György emlékműnél
Esemény időpontja: 2018.08.17
2018-08-24
Ribányi József, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket.
Beszédében óvatosságra intett minden közlekedőt, hiszen az emberi életnél nincs fontosabb érték.
Kölesd község nevében Domokos Lajos a Kölesdi Közéleti Egyesület elnöke korabeli források által idézte meg a Bartal család emlékét.
Köztudott volt, hogy a Bartal szülők számára fiuk, György jelentette a boldogságot, a napsugarat.
Ifj. Bartal György, Gyurika!
„…a Napsugár – jött 1913 szeptember 3. elment 1936 augusztus 16. Áldott emlékének hűséggel, hálával, szeretettel 1936.
Ember ne bántsd!”
Ez áll a Tolna megyei Fadd település határában magasodó obeliszken, amely alatt egy kamrában helyezték el Ifj. Bartal György legszemélyesebb tárgyait, játékait, motorkerékpárját.
Az obeliszk az itt álló Kölesdi emlékműnek a nagy testvére, amelyet a faddi származású, földbirtokos Bartal család állíttatott, fiatalon, tehetségesen és tragikus hirtelenséggel elhunyt gyereküknek Ifj. Bartal Györgynek.
Ne legyen ilyen útja senkinek!
Ribányi József alelnök dr. Kovács Zoltánnal, a Bizottság elnökével koszorút helyezett el az emlékmű talpazata előtt.
A koszorúzók között volt Kölesd Községi Önkormányzata is.
Legfrissebb híreink
- 2025-07-02Lovas izgalmak Kölesden – Jön az V. Kölesdi Lovasnap és Fogathajtó Verseny!
- 2025-05-15Meghívó Falunapra
- 2025-04-05Költészet napi meghívó
- 2025-04-02Április 8-án megnyílik a Kölesdi Postahivatal
- 2025-03-19Meghívó locsolóbálba
- 2025-03-06Meghívó a március 15-i megemlékezésre
- 2025-03-06Meghívó jótékonysági hangversenyre