Könyv Kata kiállításának megnyitója


2019. február 27-kén Könyv Kata Barcsay-díjas festőművész „JelenLét” című kiállításának megnyitójára gyülekeztünk, a Művelődési Ház emeleti nagytermében.


Esemény időpontja: 2019.02.27
2019-03-04

2019. február 27-kén Könyv Kata Barcsay-díjas festőművész „JelenLét” című kiállításának megnyitójára gyülekeztünk, a Művelődési Ház emeleti nagytermében.

A tárlatot Baky Péter festőművész nyitotta meg, közreműködött Greifensteinné Zsebe Anita és a Shisha Café Duó.

Az esemény azonban több volt, mint egy megnyitó ünnepség, hiszen egy Tolna megyei ”Befektetés a jövőbe” Európai Uniós pályázatának nyitó rendezvénye volt.
„A helyi identitás és kohézió erősítése Tolna megye 8 településének irodalmi, képzőművészeti és zenei hagyományainak visszatanításával”

A programban Sióagárd, Harc, Kölesd, Medina, Szedres, Tengelic, Sárszentlőrinc és Pálfa települések vesznek részt, és 2021 tavaszáig közel száz kulturális és
közösségfejlesztő program valósul meg.

Kölesd „Új Látás„ keretében a képzőművészeti vonalat valósítja meg.

Célunk, hogy a Baranyai László (1938-1989) népművelő kultúra és közösségformáló munkáját felelevenítsük, és az általa elképzelt alapokat felhasználva, a mai korra igazítva és továbbfejlesztve újjáélesszük.

A projekt programjai:

Nyitó kiállítás: Könyv Kata festőművész munkáiból

„Alkotni jó” – laikus helyi érdeklődők foglalkozásokon ismerkedhetnek a különböző képzőművészeti technikákkal

Alkotótáborok: megyei kötődésű képzőművészek részvételével

A Hónap műtárgya: szubjektív előadás sorozat egy-egy megyei kötődésű kortárs alkotóval

Kirándulás: Tolna megyei művészek munkáit tartalmazó gyűjtemények megtekintése

Záró kiállítás: a megyében fellelhető, a Tolna megyei kötődéshez kapcsolódó képzőművészeti alkotásokból.

Mindezekről Dr. Baranyai Eszter, Fehérvári Tamás a Közgyűlés elnöke és Könyv Kata festőművész beszélt.