Karácsonyi koncert


2010. december 19-én, Advent negyedik vasárnapján Kölesd Község Önkormányzata karácsonyi koncertre hívta a falu lakosságát az evangélikus templomba, ahol Szabó Pál evangélikus lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd Greifensteinné Zsebe Anita szavalatát és a meghívott énakkarok műsorát hallgattuk.

Esemény időpontja: 2010.12.19
2010-12-19

2010. december 19-én, Advent negyedik vasárnapján Kölesd Község Önkormányzata karácsonyi koncertre hívta a falu lakosságát az evangélikus templomba, ahol Szabó Pál evangélikus lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd Greifensteinné Zsebe Anita szavalatát, a bonyhádi Szaxofon Kvartett, a bonyhádi Német Nemzetiségi Kórus, a Cikói Székely Népdalkör, a Kakasdi Csillagösvény Népdalkör, a Kétyi Székely Népdalkör, a Kajdacsi Sarlós Boldogasszony Kórus és a Kölesdi Zönge Népdalkör műsorát hallgattuk.

A Művelődési Ház emeletén az adventi koszorú égő gyertyái ünnepélyesen világították meg a szereplőket váró terített asztalt. Megilletődve néztük a csodát. Aztán megindult a beszélgetés, és jól esett a forró tea, forralt bor is.

Dr. Kiszler Gyula alpolgármester, a rendezvény szervezője a kórusok vezetőinek és az előkészítő munkákban résztvevőknek is köszönetét fejezte ki. Kellemes meglepetés volt és vidám derültséget hozott Sebestyén István népművész, székely mesemondó fellépése.

Dr. Kiszler Gyula: Gondolatok karácsonyi koncert előtt
„Magyarországon szerencsére ma is él még a családokban megőrzött, hagyományos karácsonyi áhítat Advent idején. Várjuk a kisded Jézus és a megváltó születésének ünnepét – a Karácsonyt, a hívő ember az isteni szeretet megtestesülését is, és valamennyien ajándékot készítünk szeretteinknek, örömet akarunk szerezni – kimutatni szeretnénk ragaszkodásunkat, régen hangoztatott szeretetünket. Szépséggel, jósággal fonjuk be emberi kapcsolatainkat, találkozásainkat már az Advent idején. December 19-én tartjuk Kölesden a karácsonyi koncertet. A zene varázslatos hatásával kívánjuk szépséggel befonni és gazdagítani a saját életünket – vagyis a kölesdi emberek hangulatát, életét, kapcsolatait, hétköznapjait.”



Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban