Nagy László előadása Izraelről


A népfőiskola 14. évfolyamának 3. előadására 2012. december 3-án került sor. Az előadó Nagy László tanár volt, és Izraelről tartott egy emlékezetes, nem politikai előadást.

Esemény időpontja: 2012.12.11
2012-12-11

A népfőiskola 14. évfolyamának 3. előadására 2012. december 3-án került sor.
Az előadó Nagy László tanár volt, és Izraelről tartott egy emlékezetes, nem politikai előadást.
Szavai és a vetített képek segítségével jártunk a három vallás szent földjén, ahol Jézus született és élt.
Hallottunk a hétágú gyertyatartóról, amely a zsidóság egyik legrégibb jelképe, hiszen ez a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja. Ez a jelkép a menóra, eredetileg olajlámpás volt, és csak a gyertya feltalálása után vált gyertyatartóvá.
Hallottunk a XIX. század cionizmusáról, az első és második visszatelepülésről, az állam 1948-as létrejöttéről, az arab-izraeli konfliktusokról, a Gázai övezet mai helyzetéről, és talán sikerült megértenünk, hogy miért is az óriási ellentétek országa Izrael, miközben néztük az óriásfalat dróttal a tetején, a katonai áteresztő pontokat.
Képeken jelentek meg a Siratófal, a fegyelmezett rend fenntartók, a keresztet cipelő ember, a katonai kiképzésen résztvevő fiúk és lányok, az élelemosztás, a holokauszt emlékmű, a jeruzsálemi este, a piac, a datolya ligetek, a legelő tehenek, a Gethsemári kert, a Holt tenger környéke és a Holt tengeri tekercsek is.
Eljutottunk az Olajfák hegyére, végigjártuk a keresztút állomásait, a stációk helyét.
Végül azt is érzékeltük, hogy az olajfák tövén a béke csak álom.



Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban