A Néptánccsoport 10 éves jubileumi nagyműsora


A 10 éves Néptánccsoport a Tánc Világnapján rendezte jubileumi nagyműsorát. Az egyesület nevében Varga Sándor mondott köszöntőt, fellépő vendégek voltak a Bartina Zenekar és a Zönge Népdalkör, bemutatkozott a Mesevár Óvoda, a néptános kis- és nagycsoport, és a néptánccsoport volt tagjai közül is sokan táncoltak a neves alkalom tiszteletére.

Esemény időpontja: 2013.04.27
2013-04-27

A 10 éves Néptánccsoport a Tánc Világnapján rendezte jubileumi nagyműsorát.
Az egyesület nevében Varga Sándor mondott köszöntőt, fellépő vendégek voltak a Bartina Zenekar és a Zönge Népdalkör, bemutatkozott a Mesevár Óvoda, a néptános kis- és nagycsoport, és a néptánccsoport volt tagjai közül is sokan táncoltak a neves alkalom tiszteletére.
Varga Sándor, aki mint egyesületi elnök bábáskodott a csoport megszületésénél, és a továbbiakban is figyelemmel kísérte, segítette munkájukat, megnyitó beszédében először a Táncművészet Világnapjáról emlékezett meg, melyet először 1982-ben ünnepeltek, majd a Greifensteinné Zsebe Anita által vezetett néptánccsoport 10 évéről beszélt.


"A Kölesdi Néptánccsoport megalakulása és az elmúlt 10 év tapasztalata igazolja, hogy fiataljaink sok élménnyel gazdagodtak a tánc segítségével, népdalokat, régi szokásokat, helyeket és embereket ismertek meg.
A magyar néptánc szeretete és gyakorlása egy speciális közösség tagjává emeli az embert.
A táncosok kezdetben motívumokkal ismerkednek, majd ezek kapcsolódási rendjét sajátítják el az adott táncnyelv szerkezetének megfelelően.
Ez a tudás teszi lehetővé, hogy az a táncos, aki jól beszéli a tánc nyelvét, képes közvetiteni mondanivalóját a tánccal. Talán ez a legfontosabb dolog amelyet egy táncosnak el kell sajátítania.
A tánccal, a mozgással való beszéd illetve önkifejezés lehetővé teszi azt, hogy a puszta üzleti vagy munka kapcsolatok háttérbe szorításával előtérbe kerüljenek az emberi, baráti viszonyok.
Tisztelt Ünneplők!
Szeretném felsorolni a csoport jelentősebb fellépéseit.
2003 - Diana napi első fellépés
2006 - Jászkisér
2006 - Karácsonyi betlehemes
Szekszárdi Szüreti Napok, az első előzenés fellépés a Csurgó zenekarral
2008 - 5 éves évfordulón nagyműsor a Művelődési Házban, Fehér Anna (Szörényi-Bródy) bemutója

Természetesen a helyi falunapokon, szüreti rendezvényeken és a környező településeken is rendszeresen felléptek.

Külföld:
Kétszer Horvátországban (Bosznia-Hercegovina)
Erdély - Siménfalva
Ausztria (3 nap) a Graci Interkultur Fesztiválon

Tisztelt Ünneplők!
A Kölesdi Néptánccsoport sikereihez kellettek a fiatalok, akik akartak táncolni.
Nem volt válogatás, a lehetőség mindenki előtt nyítva volt. 10 év alatt 150 gyermek, fiatal és felnőtt élt ezzel a lehetőséggel.
Kellett egy személy aki összefogja, szervezi és képviseli a csoportot. Greifensteinné Zsebe Anita lelkesen, harcosan, kitartóan és kitűnően megoldotta ezt a feladatot.
Kellett egy szakmai, művészeti vezető. Toláczi József személyében olyan ember látta el ezt a feladatot, akinek vezetésével, szakmai tudásával a csoport töretlenül fejlődni tudott.
Kölesd Község Önkormányzata és a Kölesdi Közéleti Egyesület anyagi és erkölcsi támogatása biztosított volt.

Az eddig felsoroltak nem lettek volna elegek, ha a szülők nem hozzák meg azt az anyagi és fizikai áldozatot, amit néha erőn felül is megtettek és vállaltak.
Köszönet a vezetőknek, szülőknek, támogatóknak, táncosoknak mindazért amit tettek, mert tettükkel jó ügyet szolgáltak.
Kedves Táncosok! Köszönjük, hogy határainkon belül és kivül vittétek Kölesd jó hírét. Büszkék vagyunk Rátok.
További sok sikert!"

A rendezvény végén tüzijátékkal gördült be az ünnepi torta, majd jótékonysági bállal folytaródott a rendezvény.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban