Tolnai Borutazás


Véget ért a Tolnai Borutazás. A bor iránt érdeklődők három helyszínen kóstolhatták meg a Tolnai Borút 10 borászatának több mint 40 féle borát. Öröm volt számunkra, hogy a tolnai borút borászait széles körben megismerhették. A termelők számára jó lehetőség volt a fogyasztókkal közvetlen kapcsolatot létesíteni, tapasztalataikat, véleményüket megosztani egymással. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a szervezőkkel és a jövőben szívesen látnak minket továbbra is rendezvényeiken.

2011-09-30

Véget ért a Tolnai Borutazás. A bor iránt érdeklődők három helyszínen kóstolhatták meg a Tolnai Borút 10 borászatának több mint 40 féle borát.

XI. Tarka Marhafesztivál, Bonyhád 2011. augusztus 12-13.

Délelőtt az Agrárfórum iránt érdeklődőkkel telt meg a Művelődési Ház melletti tér. Délután a szórakoztató műsorok vonzották az embereket a fesztiválra. Ez volt az elő rendezvény, ahol tolnai borvidéki borászok együtt jelentek meg. Egy-egy borászattal már találkozhattak, de volt olyan is, akiket csak most ismertek meg.
Másnap, augusztus 13-án, szombaton a főzőverseny és a további szórakoztató műsorok még több pihenni vágyót csaltak ki otthonaikból. A borok, a borászatok iránt ezen napon még nagyobb volt az érdeklődés. A kóstolás után többen vásároltak ajándékba és az asztalukra a marhapörkölt mellé palackozott borokat.

IV. Szent István-napi borünnep, Kölesd 2011. augusztus 20.

Mesés környezetben az egykor Apponyi kastély udvarában kaptak helyet a borkínáló faházak. Berényi István, a Tolnai Borút Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket a Tolnai Borutazás második állomásán, az egyesület központjában. A borok kóstolása mellett Alisca Brass Band szekszárdi tűzoltózenekart, a Zönge népdalkört hallgathatták, de az erdélyi vendégek, a kölesdi néptánccsoport műsorát is megtekinthették a látogatók. A kölesdi hagyományokhoz híven nem maradhatott ki az ünnepség sorozatból az ökumenikus istentisztelet sem.

Kenyér, Hal és Bor Ünnepe, Paks 2011. szeptember 23-24.

Pakson a Sárgödör téren kaptak lehetőséget bemutatkozásra borászaink. A tolnai borút 10 faháza a paksi pincesorral szemben kapott helyet. Az érdeklődök a présházak pincéiben és a faházakban egyaránt kóstolhattak. Első napon, szeptember 23-án, pénteken sok fiatal látogatott el a rendezvényre. Másnap, szeptember 24-én szombaton, inkább a népzene iránt érdeklődőké volt a főszerep.

Öröm volt számunkra, hogy a tolnai borút borászait mindhárom helyszínen széles körben megismerhették. A termelők számára jó lehetőség volt a fogyasztókkal közvetlen kapcsolatot létesíteni, tapasztalataikat, véleményüket megosztani egymással. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a szervezőkkel és a jövőben szívesen látnak minket továbbra is rendezvényeiken.

Tekintsék meg összefoglaló kisfilmünket és a borászokról, a rendezvényekről készült fényképeket!