Meghívó a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertjére
2012. július 17-én a Művelődési Házban 17 órakor a Magyar Örökség-díjas Szentegyházi 140 tagú Gyermekfilharmónia együttes ad koncertet Haáz Sándor tanár úr vezetésével.
Kölesd Községi Önkormányzat, a Kölesdi Közéleti Egyesület és Dr. Tóth Csaba Attila, a Léleképítő vezetőjének baráti meghívására érkeznek Erdélyből 3 busszal Kölesdre, ahol vendéglátás és baráti beszélgetés után adnak felejthetetlen koncertet. Jöjjünk, hallgassuk őket közösen!
Élő közvetítés az interneten:
http://www.tolna.net/~farkasj65/lelekepito/index.htm
A belépés díjtalan.
„Soha irodalomra és kultúrára olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszainkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat.”
Klebelsberg Kunó
Ennek szellemében született meg a Magyar Örökség Díj, amelyet Teleki Pál, Szentgyörgyi Albert, Simándy József, Böjte Csaba, és még nagyon sokak mellett 2003-ban megkapott a Szentegyházán 30 éve működő 140 tagú Gyemekfilharmónia együttes, és létrehozó vezetője, Haáz Sándor tanár úr is.
Információ: www.fili.hu
Telefon: 74/436-033, e-mail: kozeleti@kolesd.hu
Dr. Tóth Csaba Attila, telefon: 74/319-428, 30/931-9428
Email: drtothcsabaattila@gmail.com
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2023-12-03Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2023-11-28Meghívó Karácsonyváró délutánra
- 2023-11-28Meghívó Karácsonyi koncertre
- 2023-11-27Meghívó a Baba-Mama klub Mikulás napi tea partijára
- 2023-11-27Felhívás régi képeslapok gyűjtésre
- 2023-11-24Meghívó az iskola Jótékonysági "Mikulás" báljára
- 2023-10-05Kölesd Borjád Ízőrzők