Események
Lili bárónő
Január 30-án csepergélő esőben indult Kölesdről és szakadó hóesésben érkezett a kecskeméti színházba egy kis csapat. A Katona József színház mint egy ékszerdoboz fogadott bennünket, és az előadás is tetszésünkre volt.
Fekete-Afrika
Január 25-én a népfőiskola előadásán ismereteink fehér foltjáról, fekete Afrikáról hallottunk Dr. Say Istvántól, aki egyetemista korában az afrikanisztika szakot is elvégezte, és tanult szuahéli nyelven.
Magyarország szultánjai
A karácsonyi ünnepkör lezárult, a népfőiskola előadását farsangi hangulattal várta az előadóterem, ahol Varga Sándor Magyarország szultánjait mutatta be előadásában.
Történelemverseny Gyönkön
2010. január 11-én Gyönkön került megrendezésre a kistérségi történelemverseny. Témája A magyar őstörténet és az Árpád-kor volt. A verseny 17 tanuló között zajlott, a kölesdi iskolát Diófási Dávid képviselte, aki a 3. helyen végzett.
A Zönge népdalkör évadzárója
2010. január 8-án Falkai Gyuláné, a népdalkör művészeti vezetője értékelte az elmúlt évet, és azt a fellépések alapján jónak ítélte meg. A helyi rendezvényeken kívül felléptek Kajdacson a falunapon, Zombán a bográcsfesztiválon, Sióagárdon a díszítőművész-kiállítás megnyitóján, Kakasdon a karácsonyi műsorban.
Szilveszteri bál
A szilveszteri bál este 8 órakor vette kezdetét az iskola sportcsarnokában. A jó hangulatról a Sprint zenekar gondoskodott. 10 órakor a kölesdi tánccsoport asszonyainak jódlitánca varázsolta el a közönséget.
Vendégszereplés Kakasdon
A kakasdi székelyek karácsonyi műsorának vendége volt a kölesdi Zönge népdalkör, amely a Csillagösvény népdalkör meghívására érkezett a gyönyörű faluházba.
Közös éneklés a Betlehemnél
December második hetében kezdtük el a készülődést, alapanyagok előkészítése, bábuk tervezése, készítése, váz-szerkezet tervezése, építése, stb. Segítségünkre voltak a családtagjaink, barátaink, utcabeliek, rokonok. Aki arra járt, mindenki megkérdezte, hogy tud-e esetleg segíteni valamiben.
Karácsony az iskolában
Az iskola zsibongója már napok óta igazi adventi hangulattal fogadta az érkezőket, december 22-én, az utolsó tanítási napon pedig a sportcsarnok adott helyet az ünneplésnek. Feldíszített fenyőfa, az égbolton csillagok között repkedő angyalkák várták a nézőket.
Véradókat ünnepeltünk
Többszörös véradóknak adta át a Vöröskereszt elismerő oklevelét december 18-án Dr. Kiszler Gyula alpolgármester. Az ünnepség Csík Eszter klarinét-, Diófási Dávid trombita- és Berényi Kata gitárjátékával kezdődött és a feldíszített fenyőfa melletti kötetlen beszélgetéssel fejeződött be.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra
- 2024-09-03Meghívó a Díszítőművész szakkör szigetvári kiállításának megnyitójára
- 2024-08-31Meghívó Mészárosné Antoni Melinda kiállítására
- 2024-08-08Meghívó a kölesdi Szent István napi ünnepségre
- 2024-08-08Meghívó Biszák László kiállításának megnyitójára
- 2024-07-09Meghívó Zenés nyári délutánra
- 2024-07-09Meghívó a Kölesdi Szüreti és Vadgasztronómiai fesztiválra