Események
Bringarali
A kölesdi iskolások Pilisi Patrik szervezésében kerékpárversenyt rendeztek a helyi ralipályán, mely nagy sikert aratott a gyerekek körében. Számos induló mérte össze tehetségét a nézők és szülők nem kis örömére.
Gyereknap
Reggel kilenc órakor az iskola udvarán, a sportpályán és a játszótéren játékos gyermeknapi vetélkedőre várták az „állomások” az iskolásokat. A gyerekek tetszésük szerint alakíthattak csapatokat és az állomásokat is saját döntésük szerint állították sorrendbe. A sikeres részvételért csokit és cukrot kaptak a játékosok.
Hulladékgyűjtés
Május 22-én ismét hulladékgyűjtést tartott az iskola. Délelőtt 11 órakor benépesült a falu minden utcája. Az alsós gyerekek papírt, a felsősök a hagyományoknak megfelelően vasat gyűjtöttek. Kis szekerek, talicskák nyikorogtak a súlyos tehet alatt.
Megyi Atlétikai Verseny
A kölesdi iskola tanulói által elért eredmények a szekszárdon megrendezett kétnapos Megyei Atlétikai Versenyen.
A Mandák kórus Kölesden
A Budapest melletti Fóton levő "Mandák Otthonban" tanuló kántorjelöltek éneket, szolfézst, a harmónium- és orgonajáték fortélyait és karvezetést is tanulnak. Május 18-án a szokásos vasárnapi istentisztelet alkalmával a kölesdi evangélikus templomban is bemutatták repertoárjukat.
Borverseny
A Tolnai Borvidék X. jubileumi borversenyét május 8-án tartották Kölesden. A zsűri három kategóriában összesen 138 bormintát értékelt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre május 16-án került sor a Művelődési Házban.
A kézművescsoport fazekasműhelyben
A kézműves szakkör Szedresbe, Farkas László fazekasműhelyébe látogatott. Itt megismerkedtek az agyag megmunkálásának folyamatával. A csapat öt agyagrudat kapott ajándékba, hogy a következő foglalkozáson gyakorolhassák a mesterséget.
Intarzia-kiállítás
Május 10-től az Intarziakészítők Országos Egyesülete tart kiállítást a kölesdi Művelődési Házban, melynek megszervezésében vezető szerepet vállalt a kölesdi születésű Kondor Gábor, az egyesület alapító tagja. A tárlatot Varga Sándor nyitotta meg.
Szponzorbál
A néptánccsoport Grazba az Interkultur fesztiválra készül július 14-17-ig. Mivel az utazás sokba kerül, minden eszközt megragadnak a költségek csökkentésére. Ez a szponzori bál is ezt a célt szolgálta.
Drogmentes Magyarországért Maraton
A maraton civil kezdeményezésre indult 2002-ben. Idén Soós Zoltán maratonfutó 14 fős csapatával 42 nap alatt összesen 2 000 km utat fut le, miközben 300 települést érintenek. A céljuk, hogy a gyerekeket, fiatalokat a kábítószerhasználat mellőzésére buzdítsák.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-01-15A Népfőiskola 26-dik évfolyamának második félévi előadásai
- 2024-12-12Meghívó emléktábla avatásra
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra
- 2024-10-24A Népfőiskola 26. évfolyam első félévének tematikája