Események
Kiállításmegnyitó
A Zombai Boszorkányujjak foltvarró csoport, a Zombai Gyöngyfűzők, Jakab Katalin erdélyi horgoló és Szász Erzsébet agyagszobrász közös kiállítást mutatott be Kölesden június 27-én. A fülledt meleg ellenére sokan gyűltek össze a Művelődési Ház emeletén.
Balatoni nyár
A Közéleti Egyesület és Rettig Miklósné csoportvezető szervezésében a moderntánc-csoport június 23-29-ig Balatonmáriafürdőn nyaralt. A hétnapos programot szép nyári idő kísérte.
Bakancsos túrák
Az év első bakancsos túrája 2008.05.24-én a Jakab-hegyre, a Mecsekbe vezetett. A második túrára 2008.06.21-én került sor. Reggel 7-kor indult a Sulibusz a Szántódi révhez, ahonnan komp szállította a 18 bakancsost Tihanyba.
Ballagás
A tanévzáróval egybekötött ballagási ünnepségen a nyolcadikosok verssel búcsúztak, majd minden tanáruktól egy-egy mondattal köszöntek el. Ezután elengedték lufijaikat, ezzel képletesen elreptették gyermekéveiket.
Zöld Nap
A tanév utolsó napján a nyolcadikosok kislánynak, kisfiúnak vagy egyéb vicces figurának öltözve jelentek meg. Énekelve végigjárták az osztálytermeket, a tanári szobát és igazgatói irodát.
Bankett
A nyolcadik osztály tagjai és osztályfőnökük a bankett alkalmából verssel, tánccal és szerenáddal kedveskedtek tanítóiknak, tanáraiknak. Ezután az osztályfőnök meglepetése következett: az osztály nyolc évének pillanatait válogatta össze fényképeken. Mindenki meglepve, örömmel fogadta a régen elfeledett képeket.
A 6. osztály Sárszentlőrincen
A hatodikosok osztálykirándulás keretében ismerkednek az iskolába járó diákok lakhelyével. Elsőként Sárszentlőrincre és Uzdra látogattak, ahol megtekintették az irodalmi és történelmi emlékehelyeket: a gimnáziumot és a házat, ahol Petőfi Sándor néhány szorgos diákévet töltött el.
Pedagógusnap
Június első vasárnapja Pedagógusnap. Magyarországon először 1952. június 8-án ünnepelték ezt a napot.
Kézimunka-kiállítás Nagydorogon
Június 7-én a nagydorogi falunapon a helyi kézimunka szakkör munkáiból nyílt kiállítás, aminek a megnyitójára ellátogatott a kölesdi díszítőművész szakkör és az Őszi Fény klub 20 tagja.
Iskolai kirándulások
Az iskola felső tagozatos tanulói 2008. június 5-én Közép-Dunántúlra indultak a Veszprém-Herend-Zirc útvonalon. A tanulmányi kiránduláson történelmi és ipari emlékekkel, valamint természeti értékeinkkel ismerkedtek. Az alsó tagozat májusban látogatott Budapestre.
Legfrissebb híreink
- 2025-07-02Lovas izgalmak Kölesden – Jön az V. Kölesdi Lovasnap és Fogathajtó Verseny!
- 2025-05-15Meghívó Falunapra
- 2025-04-05Költészet napi meghívó
- 2025-04-02Április 8-án megnyílik a Kölesdi Postahivatal
- 2025-03-19Meghívó locsolóbálba
- 2025-03-06Meghívó a március 15-i megemlékezésre
- 2025-03-06Meghívó jótékonysági hangversenyre