Események
Ótós Réka és Dombi Imre fotókiállítása
2016. április 22-én a kölesdi Integrált Közösségi Tér galériás termében a Föld Napja alkalmából Ótós Réka és Dombi Imre „Családom és egyéb állatfajták” című fotókiállítását Dr. Say István nyitotta meg.
Alapműveleti matematika verseny
Értékeinkért határon innen és túl
Értékeinkért határon innen és túl
2016-ban a Kölesdi Közéleti Egyesület a Földművelődésügyi Minisztérium által hirdetett pályázati lehetőségre pályázatot adott be „Értékeinkért határon innen és túl - Kölesd és Siménfalva értéktári együttműködése” címmel.
Bakancsos vendégek Kölesden
Bakancsos vendégek Kölesden
2016. április 16-án harmincnyolc fős bakancsos csoport érkezett Kölesdre Tamási környékéről.
Tavaszi zsongás a Kölesdi Mesevár Óvodában
Hetedik alkalommal került megrendezésre a Mesevár Óvodában a Béri Balogh Ádám Általános Iskola alsó tagozatos diákjainak bevonásával a Tavaszi zsongás elnevezésű mozgásos játék.
Zenés Költészet napi barangolás
2016. április 11-én az IKSZT galériás termében rendhagyó Költészetnapi rendezvényen vehettek részt az óvoda, az iskola gyermekei, és az érdeklődő felnőttek, ahol az esemény fénypontja a Fabula együttes zenés versbemutatója volt.
Őszi Fény Iregszemcsén
2016.április 8-án az Iregszemcsei Nyugdíjasklub, Kereszt Józsefné vezetésével rendezte meg a nyugdíjasok Költészet Napját Iregszemcsén a Művelődési Házban.
Sünizene Kölesden
2016. március 31-én a könyvtárban kellemes, kedves foglalkozásnak voltunk tanúi. "Sünizene" érkezett Kölesdre.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden


