Archívum
Szentendrei kirándulás
Kora reggel ült buszra az 5-6-7. osztály és a rájuk felügyelő nevelők népes csapata. A meteorológia semmi jót nem ígér, de itt süt a nap, húzogatjuk a függönyöket, hogy a szemünket védjük. Az út hosszú, de mi eszünk, iszunk, szóval gyűjtjük az erőt. Közben persze hangoskodunk. Ez a nevelők népes csapatának nem tetszik.
Bakancsos kirándulás - Hangos-Borjád
A bakancsos túra szakosztály úgy döntött, elég volt a könnyű kis sétákból, és most az egyszer igazán próbára teszi a teherbírását. Mit ne mondjunk, sikerült.
Könyvmoly-galaxis verseny
Áprilisban van a Nemzetközi Gyermekkönyv-nap. Célja az olvasóvá nevelés. Hazánkban a Jonatán Gyermek- és Ifjúsági Akadémia szervezi. Az egész éves program zárórendezvénye volt ez a verseny.
Tanyatormási kirándulás
A busznál találkozott a 30 kalandvágyó fiatal és kevébé fiatal, hogy másodszor is birtokukba vegyék szülőfalujuk környékét. Ez alkalommal 10 kilométert kellett magunk mögött hagynunk, ami nem tűnt túl nehéz feladatnak, bár, mint később kiderült, azért mégis több volt, mint egy kényelmes kis reggeli séta.
Kölesdi lankás-sáros
A buszozás a szokásoknak megfelelően vidám, de kevés eseménnyel tarkított volt. Kölesdre érkezve már várt ránk Diófási tanár úr, egy szülő és vagy egy tucat kölesdi kisdiák. Együtt fogunk túrázni. Kölcsönösen örültünk egymásnak, csak úgy közepesen, aztán elindultunk.
Nyugdíjas farsang
A farsang a vidám mulatozás időszaka. Nincs korhoz kötve. Különben is: "Nem vén az, kinek nincs kedve vénnek lenni" - írja Arany János. Igaza van.
Iskolás farsang
Hetekkel előbb kezdődött a készülődés, hiszen a farsang és a farsangi maskara elválaszthatatlan. Sajnos egyre kevesebben vállalják a jelmezkészítés bonyodalmas munkáját, de ha elkészült, öröm ránézni, öröm viselni, és a kárpótlás a gyermekek szemének ragyogása.
Kajdacsi szüreti fesztivál
A kölesdi néptánccsoport apraja-nagyja részt vett a kajdacsi szüreti napon. A menettánc után a színpadi fellépés következett. A kajdacsiak vendégszerető emberek, minden kapualjban sütivel és hűsítővel kínáltak bennünket.
Szüreti bál
Délután két óra körül gyülekezik a sokaság: szereplők és nézők. Megtelik a falu. Hintón a bíró és bíróné, népviseletes lányok és pántlikás-kalapos legények ropják a táncot. Szekerek sokasága, körülöttük gyönyörű lovakon ülnek az ügyes legények. Zeneszóra járják körbe a falut, a kapukban kíváncsi emberek.
Szalay Ágnes 2005. évi kiállítása
"Csakis az a tudás ér valamit, amelyet magunk szerzünk magunknak velünk született érdeklődésből és szenvedélyes tudásvágyból." Paul Leuntad
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-12-12Meghívó emléktábla avatásra
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra
- 2024-10-24A Népfőiskola 26. évfolyam első félévének tematikája
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra