Archívum
50 éves osztálytalálkozó
Az 1956-ban végzett öregdiákok 50 éves találkozóra gyülekeztek a kölesdi kultúrházban. A 8 osztály bevezetése után a kismegyeház a felső tagozat négy osztályának színhelye volt. Az egykori nyolcadik osztályban 24-en végeztek, 21-en jöttek el a talákozóra.
Szent István-napi ünnepség
Kölesden többéves hagyománya van, hogy ökumenikus istentiszteleten emlékezünk meg államalapító királyunkról és szentté avatásáról.
Az ART 999 művészcsoport kiállítása
2006. augusztus 20-án, a Szent István-napi ünnepség keretében megnyílt az ART 999 Tolna Megyei Egyesület kiállítása a kölesdi Művelődési Házban.
Közös megemlékezés a Bartal-szobornál
9 órakor a Tolna Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács és a Kölesdi Önkormányzat megemlékezést tartott a technikai sportról, ahol a közlekedés biztonságára szerették volna felhívni a figyelmet.
Kölesdiek a jászkiséri Pendzsom Folkfesztiválon
2006. augusztus 11-én a kölesdi honismereti szakkör vendégségbe ment a jászkiséri honismereti körhöz. A két szakkör között több évtizedes kapcsolat alatt baráti szálak szövődtek, időnként kölcsönösen meglátogatják egymást. A program részeként megnézték az augusztus 11-13-ig tartó Pendzsom Folkfesztivál egy részletét, ahol a kölesdi néptánccsoport is fellépett.
Kölesdiek a zombai falunapon
A Kastélyparkban nagy érdeklődés mellett 8-22 óráig tartott az első zombai falunap.
Anna-bál Kölesden
Már hetekkel a bál előtt lázas készülődés folyt. Tizenhét kamaszlány táncpartnert keresett, hófehér ruhát kölcsönzött, próbálta a nyitótáncot. A szülők zsűritagokat és szponzorokat kerestek, akik a bál tombolatárgyait is finanszírozták. Az anyukák esténként a díszletet készítették. A bál közeledtével égtek a telefonok, mindenki segíteni akart.
Pécsett kirándult az Őszi Fény nyugdíjasklub
2006. július 8-ára az Őszi Fény nyugdíjasklub egész napos kirándulást szervezett Mohács-Siklós-Pécs-Zengővárkony útvonalon. A kirándulás teljes költségét az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által kiírt pályázaton nyerték.
Cseh Gábor kölesdi kiállításának megnyitója
2006. július 7-én nyílt meg Cseh Gábor Szelszárdon élő festőművész kiállítása a kölesdi Művelődési Házban. A festmények és Lönhárd Ferenc, a Bárka Művészeti Szalon vezetőjének megnyitó szavai egyaránt ámulatba ejtették a közönséget.
Cseh Gábor kiállítása
2006. július 7-23-ig volt látható Cseh Gábor Szelszárdon élő festőművész kiállítása a kölesdi Művelődési Házban.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-12-12Meghívó emléktábla avatásra
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra
- 2024-10-24A Népfőiskola 26. évfolyam első félévének tematikája
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra