A 2017/18-as tanév évnyitója
Esemény időpontja: 2017.09.01
2017-09-01
A himnusz meghallgatása után az óvodások verse következett, majd János Zoltán iskolaigazgató köszöntötte a leendő elsősöket, hiszen ez az első nap róluk szól. Az új kihívások megoldásában a tanító nénik mindig segíteni fognak.
Beszámolt a tanévet előkészítő karbantartó munkákról, a felújításokról, a folyosók lambériázásáról, de értékelte a nyári Erzsébet tábort is, ahol kirándulások, sport és kézműves foglalkozások tették érdekessé és hasznossá a táborozók napjait, de e mellett sok hasznos eszköz beszerzésére is lehetőség volt.
A 2017/18-as tanévet Kölesden 127 tanuló és 14 pedagógus kezdi.
Felhívta a figyelmet, hogy az iskolában a tudásszerzés csak akkor valósul meg, ha az szorgalommal párosul.
A tanév folyamán a délutáni foglalkozások és korrepetálások a rászorulóknak, a féléves úszásoktatás a harmadik és hatodik osztály számára kötelező lesz, a szülőket pedig arra kérte, hogy érdeklődjenek gyermekeik iskolai munkája után.
Járjanak el a fogadónapokra, szülői értekezletekre, kérjenek személyes találkozásokat az osztályfőnökkel, szaktanárokkal.
A tanév vezérelve három mondatban foglalható össze:
A tanulónak joga van tanulni.
A tanárnak joga van tanítani.
Mindenkit tiszteletben kell tartani.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden

















