Hagyományőrző Erzsébet napi disznótor
Esemény időpontja: 2017.11.18
2017-11-17
Az eseményt két megbeszélés előzte meg.
Az első egy szűk körű, ahol csak a tevékenyen résztvevő férfiak, a második, kibővített ülésen már a tevékenyen résztvevő „lányok” is jelen voltak.
Az előzményekhez még hozzá tartozik, hogy az önkormányzat pályázaton a siménfalvi kapcsolathoz pályázatot nyert, ennek egyik része a Kölesden táborozó siménfalvi gyerekek útiköltsége, másik része egy felnőtt csoport utazásának lehetősége.
Így 2017. november 16-án negyvennyolcan érkeztek siménfalváról.
Az érkezés után mindenki a fogadó családhoz ment, másnap pedig Horváth János kíséretével Pécsre kirándultak, ahol idegenvezető segítségével ismerkedtek a Zsolnai negyeddel, a Dzsámival és a Székesegyházzal.
Este a fogadó családok vendégeikkel közösen vacsoráztak.
18-án reggel a szúrópálinka fogyasztása közben állatszállító kisautón érkezett meg a két fehér disznó.
A két böllérbrigád nyomban munkához látott.
A szúrás és vér felfogása után kezdődött a pörzsölés, mosás, kaparás, majd a szétszedés.
Gazdag István brigádja (Petrovics György, Benke János, Térmeg János, Schüszler József, Gazdag Attila) asztalon, Szabó János brigádja (Hevesi György, Varjú Márk, Konrád Zoltán, Kiss Gábor) rénfán végezte ezt a munkát.
A feldolgozás során már sátor alatt szorgoskodtak a brigádok.
A konyhán ügyeskedő asszonyok a hagyma, fokhagyma előkészítése után az esti vacsorához készítették a zöldségféléket, és miután a böllérektől megkapták a kolbász anyagát, kezdődött a töltött káposzta gombócainak gyártása.
Tíz órára elkészült a pecsenye, amely a „tűzoltószertárban” került tálalásra.
Az abáló mellett Bonyai József, Törjék István és Hamar János szorgoskodott, a böllérek utáni mosogatást Gazdag Istvánné, Dömötör Istvánné, Póta Jánosné és Szabó Istvánné végezte.
Természetesen a forralt bor sem maradhatott el, ennek készítője és kínálója Kocsis György volt.
Kilenc óra körül kb. 50 egyetemista érkezett, akik a Szekszárdon szervezett IV. Országos Hon- és Népismeret Konferencia három napos rendezvényének résztvevői voltak.
A konferencia témája: A honismereti szakkör az iskolában és iskolán kívül.
Őket Dr. Kiszler Gyuláné fogadta, és mutatta be a kölesdi Felnőtt Honismereti Szakkör munkáját, eredményeit.
Az előadás a galériás teremben folyt, majd a helyi gyűjtemények bemutatása és természetesen a disznóvágás eseményeinek megfigyelése is megtörtént, miközben a pecsenyét is megkóstolhatták.
Az esti toros vacsorán közel háromszázan vettek részt.
A menüben orjaleves, sült hurka és kolbász, és az elmaradhatatlan toros káposzta szerepelt.
Működött a büfé, és a Tibsa Band zenekar gondoskodott arról, hogy a táncolni vágyók ne unatkozzanak.
Legfrissebb híreink
- 2025-08-10Meghívó a zekelaki Ezüstfenyő Néptáncsoport kölesdi fellépésére
- 2025-07-02Lovas izgalmak Kölesden – Jön az V. Kölesdi Lovasnap és Fogathajtó Verseny!
- 2025-05-15Meghívó Falunapra
- 2025-04-05Költészet napi meghívó
- 2025-04-02Április 8-án megnyílik a Kölesdi Postahivatal
- 2025-03-19Meghívó locsolóbálba
- 2025-03-06Meghívó a március 15-i megemlékezésre