Szentgyörgyi György Három év Indonéziában


A Népfőiskola 17. évfolyamának első félévét zárta 2015.november 23-án Szentgyörgyi György pilóta előadása, Három év Indonéziában címmel.

Esemény időpontja: 2015.11.22
2015-11-23

A Népfőiskola 17. évfolyamának első félévét zárta 2015.november 23-án Szentgyörgyi György pilóta előadása, Három év Indonéziában címmel.

A Malév megszűntével a magyar pilótákat többnyire India, Kína, Indonézia várta.
Szentgyörgyi György Indonéziát választotta, ahol a kapitányság és oktatás lehetőségei közül az oktatást vállalta.
Ennek keretében 27 ország pilótáit oktatta.

Hallottunk a tanítványok szorgalmáról és lustaságáról, de a szimulátor repülőgép adta lehetőségekről is.

Később bepillantottunk az Indonéz szigetvilág hatalmas országának, az Indonéz köztársaságnak, és fővárosának, a 20 milliós (külvárosokkal együtt) Jakartának életébe, mindennapjaiba.

Az országban a népesség egy része nagyon gazdag, nagyobb része nagyon szegény.
Képeken láttuk, hogy az utcákon, szőnyegeken, a fényűző házak, paloták lábánál háborítatlanul élnek.
Az utcán lakás az éghajlat miatt nem elviselhetetlen, hiszen a 30 fokos nappalt a 27 fokos éjszaka követi.
Kellemetlenséget inkább csak a sok csapadék okoz.

Tanúi voltunk a villámokkal érkező trópusi viharnak, amikor a várost percek alatt öntötte el a víz, és annak, hogy a lakosok ötletesen és vidáman vették az akadályokat.
A földrengések, vulkáni kitörések országának népe megtanult ezen jelenségekkel együtt élni.

Előadónk elmesélte a földrengéssel kapcsolatos élményét, a kint nyaraló családjának kirándulásai során készült képek a tűzhányókról, a szigeteken élő emberek nehéz megpróbáltatásairól szóltak.

Láttuk a nyílt csatornarendszert, a nagy szemetet, a Holland gyarmatosítók által itt hagyott lerobbant épületeket, de a rendezett, tiszta kikötőket is.

A felszabadulási emlékmű körül mindig van ünnepség.

Nincs tömegközlekedés, az autóvezetéshez nem kell jogosítvány, a szabályokat nem tartják be, érdekes módon mégis kevés a baleset.

Vallásosak, sokat imádkoznak, nem isznak, viszont igen sokat dohányoznak.
Láttunk buddhista templomot, és sztúpákat.

A sztúpa a buddhista építészet egyik jellegzetes alakja. Egyike a legrégebbi buddhista vallási építményeknek, kezdetben egyszerű földhalom volt, amelybe Buddha relikviáit temették.
Ebből a szakrális épületből nagyon sok van Ázsia buddhista országaiban. Megalkotásának módját maga Buddha határozta meg 2500 évvel ezelőtt.

Sétáltunk az őserdőben, láttunk családi gazdaságokat és megfigyeltük a vulkán pereméről ként bányászók embert próbáló munkáját.

Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy nincs szociális háló és nyugdíj, mindenkiről családja gondoskodik.

Ezzel együtt a statisztikák szerint a világ legvidámabb népe.

Néhány statisztikai adat bemutatta hazánk és Indonézia különbségeit is