Zentai András előadása Népmozgások Magyarországon a honfoglalás óta

2016. március 7-én Zentai András címzetes igazgató tizenhetedik előadását hallgattuk Népmozgások Magyarországon a honfoglalás óta. Magyarországi migráció címmel.
Esemény időpontja: 2016.03.06
2016-03-07

2016. március 7-én Zentai András címzetes igazgató tizenhetedik előadását hallgattuk Népmozgások Magyarországon a honfoglalás óta. Magyarországi migráció címmel.

Az előadás elején hallottuk, hogy a napi politika azt sugallja, hogy a jelenségnek csak negatív előjele van, pedig a migráció, népcsoportok mozgása az emberiséggel egyidős, már a homo sapiens idejében is létezett.
A migrációnak több formája közül a belső, országon belüli, a külső, politikai határokon átívelő, a spontán és a politikai hatalmak által kényszerített népvándorlások.

Az előadásban minden variációra hallottunk példát.

Az ősember a táplálék, és az időjárási viszonyok miatt vándorolt, de a rabszolgatartás idején is jellemző volt.
A zsidók vándorlása mindenki előtt ismert, de a római birodalom felvirágzását és bukását is a népvándorlásnak köszönheti.

Szó esett a kunok elől menekülő gótokról, longobárdokról, gepidákról, avarokról, a nyugati gótokról a nyugat római birodalom területén, a 451-ben megjelenő hunokról, a betelepülők szerepéről a nyugatrómai birodalom bukásában.

A népvándorlás a Kárpát medencét sem kerülte el.
A népvándorlók között az V. században a hunok, a VI. században a longobárdok, majd a IX. században érkezett a hét magyar törzs a hozzájuk csatlakozott kabarokkal, mintegy 100-150 ezer ember.

Az itt talált avarok, szlávok sorsa a leigázás lett, miközben a magyarok nyugat felé kalandoztak.
A honfoglalás és 955 között 13-16 itáliai, 28 német, 12 francia és 1 hispániai mór területre vezetett hadjáratról tudunk.
933-ban a magyarok megtámadták Szászországot, de a merseburgi csatában vereséget szenvedtek, 955-ben pedig a magyar sereg augsburgi csatája végződött vereséggel.
Ez volt a magyarok utolsó Nyugat-Európa felé vezetett hadjárata.

970-ben indult magyar hadjárat a Bizánci Birodalom ellen I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem vezetésével. A szövetséges haderő vereséget szenvedett. Ez volt az utolsó hadi vállalkozás a kalandozónak nevezett hadjáratok sorában.

Géza fejedelem felismerte a veszélyt és megkezdte a hittérítést.
Ennek eredménye, hogy a 11. században nyugatról jöttek a hittérítők, papok, lovagok, köztük vallonok, olaszok, bajorok.
A 12. században tömeges bevándorlás indult a kereskedők személyében, majd a 13. században az olaszok özönlöttek Merániai Gertrúd révén, férje II. Endre pedig Erdély déli részébe németeket telepített, kiknek kiváltságokat is adott.

A tatárjárás előtt a tatárok elől menekülő kunokat IV. Béla befogadja, nekik kisnemesi rangot ad.
A tatárjárás jelentős pusztulást okozott a népességben, ezért az Alföld elnéptelenedett területeire kunokat, Erdélybe román, a Felvidékre cseh és morva, a Dunántúlra pedig németeket telepített bölcs királyunk.

Mátyás korában kb. 4 millió magyar élt az országban, de török nyomásra délről szlávok (rácok, horvátok) jöttek.
1541-ben a háromrészre szakadás következett, és 1697-re 3,5 millió magyar mellett az ország középső része elnéptelenedett.

Megkezdődött a lakatlan középső területek benépesülése, belső bevándorlás, spontán betelepülés, vagy szervezett telepítés révén, mely a Habsburgok és magyar földbirtokosok munkája volt.
Elsősorban a szorgalmas, tapasztalt, toleráns németeket fogadták.

Hallottunk a sváb földről érkezőkről, (akiket ezért sváboknak neveznek), az ulmi skatulyákról, amelyeken érkeztek.

A 18. századra a lakosság kétszeresére nőtt, de az összetétel meglepő:
44,8 % magyar, 13% román, 11 % német, a többi szerb, horvát, ruszin, cigány.
A magyarság kisebbségben volt, de ez akkor nem jelentett gondot.

A 19. században, amikor 1849-ben a magyar lett a hivatalos nyelv, a nemzetiségek nemzeti öntudata kezdett felébredni, aminek aztán láthatjuk következményeit a szabadságharc, de a világháborúk után is.

Az első világháború előtt 1,5 millió Amerikába „kitántorgó” után, a békeszerződés révén a magyarok egyharmada más államba került, majd a második világháború 400 ezer zsidó elhurcolásáért felelős.
1944-48 között németek lakta falvakat jelöltek ki kitelepítésre, helyükre betelepítettek érkeztek.

Az elcsatolt területek migrációja szervezetten valósult meg.

Az ötvenes évek belső migrációját a szocialista városok felépülése okozta (2,5 millió ember), 1956-ban 200 ezren éltek a kivándorlás lehetőségével, napjainkban pedig 500 ezer munkavállaló migrált nyugatra.

Láthatjuk, hogy Magyarország történelmében a negatív és pozitív migrációnak is jelentős szerepe volt, és mivel napjainkban a magyar lakosság fogyása nem kis problémát fog okozni már a közel jövőben is, szükség lenne a megfelelő migrációra.

Kapcsolódó hírek, események

Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban

Legfrissebb híreink

Linkek