Második gyöngyfűző tábor Kölesden
Esemény időpontja: 2018.07.22
2018-07-22
A második táborban 2018. július 14-től 19-kéig folyt a tanulás és serény munka.
A tizenkét résztvevő Sárvárról, Sarkadról, Dombóvárról, Budapestről, Tiszaberényből, Pilisborosjenőről, Paksról, Vácról és Tiszaújvárosból érkezett.
Közülük hárman már jártak, a többiek először voltak kölesdi táborban, ketten kezdő, tizen gyakorlott fűzők.
Az összeállított program szerint az első nap hímzett medál, a második nap Saraguró lánc és Huicol karkötő, a harmadik nap Pigger medál és karkötő, a negyedik nap a POÉ által tervezett sujtásos gallér, az ötödik nap Leona medál és hullámos karkötő, a hatodik nap pedig Álomfogó medál készült.
A szorgalmas munka eredményeként hetvennégy gyöngyköltemény született, melyet a folyosón terítettek, hogy a népi és modern alkotások szépségében gyönyörködhessünk.
A tábor ötödik napján a csoport a kölesdi értékek közül a Kismegyeházzal és a benne található kiállításokkal, a Padlásmúzeummal, Honismereti szobával, Képtárral, Huszárlaktanyával ismerkedett Greifensteinné Zsebe Anita vezetésével.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden




















