Események
Erdélyben
Régen látott sürgés-forgás volt 2008. április 3-án este 9 órakor a kölesdi Kossuth téren. Bőröndök, kis és nagy táskák, hátizsákok sorakoztak a fal mellett. Az utazók és az őket búcsúztatók hangjától visszhangzott a falu. Megérkezett az 50 személyes busz. A csomagok után mi is helyet foglaltunk, és vidáman integettünk az itthon maradóknak.
Kölesdi Hegyközségi Borverseny 2008
2008. március 28-án 16 órakor tartották az idei hegyközségi borverseny eredményhirdetését. 24 termelő vett részt a versenyen. Összesen 75 - 23 fehér, 11 rosé, 41 vörös - bormintát neveztek. 16 arany-, 20 ezüst- és 19 bronzérmet osztottak ki a bírák.
A mezei futóverseny eredményei
Március 18-án rendezték meg Őcsényben a mezei futóversenyt, amelyen iskolánk tanulói minden évben eredményesen szerepelnek. Idén a felső tagozatos tanulók képviselték iskolánkat.
Március 15.
Az ünnepi műsor 9 órakor kezdődött a Művelődési Ház zsúfolásig megtelt nagytermében. Berényi István megnyitója után közösen énekeltük a himnuszt, majd a Zönge népdalkör és iskolai énekkar közös produkcióját láthatta az ünneplő közönség. Őket követte Szűcs István történelemtanár beszéde, aki méltatta a 48-as eseményeket.
Vándorkupa
Március 15-én iskolánk tanulói focimeccsen vettek részt, melyet Borjádon rendeztek meg idén először hagyományőrző jelleggel. Iskolánk versenyzői Nagydorog és Kajdacs ellen is 2-1-re diadalmaskodtak, így a vándorserleget idén ők hozhatták haza.
Tanévzáró a népfőiskolán
Varga András évfolyamfelelős értékelő beszédéből tudtuk meg, hogy a 9. évfolyam kilenc előadásán összesen 73 fő fordult meg (tehát ennyien vettek részt legalább egy alkalmon). Az előadások átlaglétszáma 28 fő volt. Vajda Tibor a Tolna Megyei Népfőiskolai Társaság nevében beszélt a népfőiskolák történetéről.
Zoonózisok 2.
A népfőiskola idei utolsó előadását Dr. Kiszler Gyula főállatorvos tartotta a zoonózisokról, vagyis az állatról emberre terjedő betegségekről. Az erdős, ligetes, fás, bokros területek avarban áttelelő kullancsok aktivitása a tavaszi felmelegedéssel megkezdődik. Ez adta az előadás aktualitását.
Tavasznyitó buli
Március 8-án délután zenés, batyus összejövetelt szervezett az Őszi Fény klub. Az első negyedév születés- és névnapos tagjainak egy-egy szál virággal kívántak minden jót.
Baranyai Lászlóra emlékeztünk
2008. március 1-én emlékeztünk a körünkből 19 éve hiányzó kulturigazgatónkra, aki az igazi művészetet ismertette meg falunkkal. A kiállítássorozat, a művész-közönség találkozók, a kirándulások, múzeumlátogatások, a gyermekrajz-szakkörök, a nyári alkotótáborok az oktatási központban, majd a faluban létrehozott alkotóház körünkbe csalogatta a művészvilág színe-javát.
Honismereti emléknap Jászkiséren
Március elsején a 19 tagú Felnőtt Honismereti Szakkör képviselői – Baranyai József, Greifenstein Józsefné, Hegedűs Ferencné, Dr. Kiszler Gyuláné és Dr. Kiszler Gyula – a Csete Balázs Honismereti Egyesület meghívására Jászkisérre utaztak.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2023-12-03Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2023-11-28Meghívó Karácsonyváró délutánra
- 2023-11-28Meghívó Karácsonyi koncertre
- 2023-11-27Meghívó a Baba-Mama klub Mikulás napi tea partijára
- 2023-11-27Felhívás régi képeslapok gyűjtésre
- 2023-11-24Meghívó az iskola Jótékonysági "Mikulás" báljára
- 2023-10-05Kölesd Borjád Ízőrzők