Események
Mesemondó verseny az iskolában
Délután egy órakor rendezték meg az iskolában a hagyományos mesemondóversenyt. Az alsó tagozat négy osztályából 11 versenyző indult. A mesélők két korcsoportban (1. és 2., ill. 3. és 4. osztály) mérték össze tudásukat és bátorságukat is, hiszen a hallgatóságban ott voltak az iskolatársak, tanítók és szülők is.
Locsolóbál
A kölesdi iskola Szülői Munkaközössége április 7-én tartotta hagyományos jótékonysági locsolóbálját. A bál bevételével az iskola által szervezett ingyenes kirándulás költségeihez járul hozzá a szülők közössége.
DÖK-nap
Diákönkormányzati napot tartottak a tavaszi szünet előtti nap délutánján az általános iskolában. A napközi helyett most népszerűbb programok várták a diákokat.
Bolond kalapja
Délután két órakor színpadra lépett Meseországból három manó, Pik, Pak és Puk. - Hó, hahó, manó, manó, mi a manó, erdőn járni jaj de jó! - kiabálták, énekelték. A közönséget jókedvre derítették, a gyereksereg együtt énekelt, tapsolt, verte a térdét, dobbantott, kiáltott a manókkal.
A pécsi színházban az Őszi Fény
Az Őszi Fény nyugdíjasklub egyéb érdeklődőkkel kiegészülve a Pécsi Nemzeti Színházban Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettjét tekintette meg három felvonásban. Az előadás délután háromkor kezdődött, és több mint három órás volt, így hát hazafelé megvacsoráztak a harci Diófa csárdában.
Húsvéti díszkészítés
Péntek délután fél háromtól kézműves foglalkozást tartottak a fiatalabb korosztály számára a Művelődési Házban, a téma húsvéti díszek készítése volt. A gyerekek csuhéból nyulat, madarat és szalmából madarat készítettek a tengelici Csillag Otthon lakói és dolgozói segítségével.
A hegyközségi borverseny eredményhirdetése
A kölesdi Hegyközség március 28-án tartotta 2007. évi borversenyét a Borok Házában. Az ünnepélyes eredményhirdetésre ugyanitt március 30-án, pénteken került sor. A versenyre 33 termelő összesen 110 bormintát adott le (34 fehér, 61 vörös és 15 rosé). A bírálók 24 arany, 33 ezüst és 23 bronz minősítést osztottak ki.
Őcsényi mezei futóverseny
Betegség miatt 43 helyett csak 33 kölesdi tanuló vett részt az őcsényi mezei futóversenyen, ennek ellenére nagyon sikeresen szerepeltek: két első, egy második és három harmadik helyezést értek el.
10 éves lett a Zönge népdalkör
A Zönge népdalkör minden évben rendez magának egy vacsorával egybekötött vidám estet, amikor a dalok, énekek, nóták is előkerülnek, csak úgy kötetlenül a maguk gyönyörűségére. Az idei találkozó annyiban volt több az eddigieknél, hogy immár egy évtizedes múltra tekintett vissza.
A népfőiskola zárása
A mai estével véget ért a kölesdi népfőiskola 8. évfolyama. Az idei évben összesen 228 hallgatója volt a nyolc előadásnak, vagyis átlagosan 28-29 fő vett részt az alkalmakon. 29-en vehettek át oklevelet, ebből heten első, kilencen pedig immár nyolcadik alkalommal. A tanévzárón jelen volt Heffner Erika, a Tolna Megyei Népfőiskolai Társaság elnöke is.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-02-07Meghívó az iskola farsangi rendezvényére
- 2025-01-15A Népfőiskola 26-dik évfolyamának második félévi előadásai
- 2024-12-12Meghívó emléktábla avatásra
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra