Események
Október 23-i ünnepség
A 8. osztály által előadott, Csabai Gyöngyi osztályfőnök által összeállított ünnepi megemlékezés reggel 8 órakor kezdődött a tornacsarnokban.
XII. Csarnok Kupa
A tornacsarnok születésének 12. évfordulóján négy csapat mérte össze erejét a sorversenyeken. Ezután következett a négy focicsapat küzdelme. A buzdítás, amely a falak mellől és a bordásfalakról zengett, tovább fokozta a győzni akarás lázát.
Tájékozódási verseny
A Tolnai Tarisznyások Környezetismereti Versenye 27 éves múltra tekint vissza, első alkalommal Váralján került megrendezésre 1981-ben. Kettős céllal indult útjára: a sportolás és a szabadidő hasznos eltöltése mellett fontos célja, hogy a résztvevők megismerjék a megye falvait és nagyobb településeit. Ennek szellemében a 27 év alatt minden évben a megye más-más településén került lebonyolításra a rendezvény.
Díszítőművész kiállítás
1976-ban Baranya megyéből költöztem Kölesdre, és a következő évben már a hímző szakkör vezetője voltam. Baranyai László az a típusú népművelő volt, aki belelátott az emberekbe. Megérezte, hogy az iskolai tanítás mellett a népművelésre is hivatott vagyok. Tudta, hogy végzettségemnél fogva vizsgáztam néprajzból, értek egy kicsit a tűforgatáshoz, és ellentmondást nem tűrve rám ruházta a szakkörvezetést.
Kiváló KÓTA minősítés a Zsikó-Balogh párosnak
A KÓTA kiskunfélegyházi területi minősítésén Zsikó Zoltán és Balogh Attila kiváló minősítést kapott, így országos minősítőn vehetnek részt egy éven belül.
Aradi vértanúk napja
Október 6. az aradi vértanúk emléknapja, nemzeti gyásznap Magyarországon. A kölesdi általános iskola pénteken emlékezett a hős katonai vezetőkre. Emlékükre az 5. osztály adott elő műsort a tornatermeben.
Papírgyűjtés
Szeptember 28-ára papír- és vasgyűjtést hirdetett a Diákönkormányzat az egész falu területén. A hulladékok már szépen sorakoztak a kapuk előtt és mögött, de a nap sunyin lesett a felhők mögül, és mire a gyújtés elkezdődött volna, eleredt az eső.
Szeged-Ópusztaszer
Párás, hűvös reggel szálltunk a panorámás buszra. A meteorológia jó időt jósolt, és mire a Duna-hídra értünk, a nap már a szemünkbe sütött. Ópusztaszer az utószezon nyugodt csendességével fogadott bennünket. A fájós lábak sok lépcsőt megmásztak, de hát nem pihenni mentünk. Élményben meg bőven volt részünk.
Olvasó gyerekek napja
Az olvasónap-mozgalmat a Jonatán könyvmolyképző (Szeged) hirdette. Ezen a napon egy érdekes könyvből olvasnak fel a gyerekek, vagy hallgatóként vesznek részt a rendezvényen. Ez nem verseny, hanem a könyv, az olvasás megszerettetésének egy módja, egyúttal szórakozás.
V. Diána-napi vadászvigadalom
Diána a római mitológiában a Hold, a szülés és a vadászat szűz istennőjének, a görög Artemisz megfelelőjének a neve. Kölesden mindig a névnapjához, szeptember 18-hoz legközelebbi hétvégén tartják a vadászok éves vigasságát hagyományosan a Művelődési Ház udvarán.
Legfrissebb híreink
- 2025-07-02Lovas izgalmak Kölesden – Jön az V. Kölesdi Lovasnap és Fogathajtó Verseny!
- 2025-05-15Meghívó Falunapra
- 2025-04-05Költészet napi meghívó
- 2025-04-02Április 8-án megnyílik a Kölesdi Postahivatal
- 2025-03-19Meghívó locsolóbálba
- 2025-03-06Meghívó a március 15-i megemlékezésre
- 2025-03-06Meghívó jótékonysági hangversenyre