Archívum

Egyesületi közgyűlés

2007.02.16.

18 órakor tartotta a Kölesdi Közéleti Egyesület 2007-es közgyűlését a Művelődési Házban. A közgyűlés egyhangúan fogadta el a felügyelőbizottság éves beszámolóját, majd a 2006. év pénzügyi mérlegét és a 2007. év költségvetési tervezetét. Megvitatták a 2007. év rendezvénytervét és szó esett a működő csoportok 2007. évi terveiről.

Esemény időpontja: 2007.02.16

A népfőiskola hatodik foglalkozása

2007.02.12.

Molnár András nagymányoki természetgyógyász, 2002 óta vizsgázott bioenergetikus tartott előadást a népfőiskolán Meggyógyulhatsz címmel. A természetgyógyászat a teljes embert vizsgálja, ahol a test-lélek-szellem egysége a fontos. A közönség megerősítést kapott abban, amit gyakran hallani: a modern kor iszonyata az egyoldalú táplálkozás. Genetikailag ugyanis nagyon jó esélyeink vannak.

Esemény időpontja: 2007.02.12

Iskolai farsang

2007.02.10.

Hetek óta készült a kölesdi iskola a hagyományos jelmezes farsangi bálra. A mulatságot a szülői munkaközösség a diákönkormányzattal közösen rendezte. A jelmezes felvonulás délután 3-kor kezdődött. A zsúfolásig megtelt nézőtéren a közönség lelkesen tapsolt, a zsűri pontozott. Ezután tánc, tombola, majd ismét tánc következett záróráig.

Esemény időpontja: 2007.02.10

Téli Kölesd

2007.01.31.

Bár az idei tél rácáfol erre, Kölesd régebben gyakran burkolózott fehér hótakaróba. A Kölesdi Közéleti Egyesület diafilmarchívumából a téli Kölesdről teszünk most közzé néhány képet.

Esemény időpontja: 2007.01.31

A népfőiskola ötödik foglalkozása

2007.01.29.

A mai alkalommal Varga Sándor A magyar pénz története című előadásán vehettünk részt.

Esemény időpontja: 2007.01.29

A honismereti szakkör egykori tagjai

2007.01.19.

A honismereti szakkör 30 éves fennállásának tiszteletére a Közéleti Egyesület fotóarchívumából közzétettük a szakkör régi tagjainak fényképeit. Az egykori tagok közül már sokan elhunytak.

Esemény időpontja: 2007.01.19

30 éves a kölesdi honismereti szakkör

2007.01.18.

1977. január 17-én 17 alapító taggal honismereti szakkör alakult Dr. Kiszler Gyuláné vezetésével. A szakkör születésnapja alkalmából ünnepi szakköri foglalkozást tartottak a Művelődési Ház földszinti nagytermében, melyen a 30 éves munkát felidéző gyűjteményt állítottak ki.

Esemény időpontja: 2007.01.18

A népfőiskola negyedik foglalkozása

2007.01.15.

A foglalkozást Dr. Kiszler Gyuláné történelemtanár tartotta, előadásának címe Árpád-házi Szent Erzsébet élete volt. Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született II. Endre magyar király és merániai Gertrúd lányaként. Szerény életmódot élt, segítette a szegényeket, rászorulókat. Sírja mellett számos csodás esemény történt. IX. Gergely pápa avatta szentté.

Esemény időpontja: 2007.01.15

Mözsi Szabó István ünnepi kiállítása Mözsön

2007.01.13.

Mözsi Szabó István alkotásaiból nyílt kiállítás a mözsi művelődési házban a művész 80 éves születésnapja alkalmából. Nem hagyományos kiállítás, rendhagyó megnyitó.

Esemény időpontja: 2007.01.13

Óév-búcsúztató a tornacsarnokban

2006.12.31.

Szilveszteri bált rendezett a moderntánc-klub vezetője a szülőkkel egyetemben. A bevétel a táncos csoport működését fgja segíteni. A buli nyolckor kezdődött. Este fél kilencre minden hely elkelt, de ez a később érkezőket nem zavarta. 240 résztvevő ropta a táncot az öttagú zenekar muzsikájára.

Esemény időpontja: 2006.12.31